Sarepta


Fogyatékos személyek elhelyezése

A pilisi Parkerdő Természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában, egy kis erdő mellett áll az az épület, amely 50 halmozottan, szellemi és testi, középsúlyos és súlyos fogyatékossággal élő lakónknak ad otthont, ápoló gondozó formában. Majd 60 évvel ezelőtt kezdődött ez a szolgálat, az akkor gyerekként hozzánk kerülők mára felnőttek lettek. Különböző mértékben és betegségek miatt, de mindegyikük gondoskodásra szorul. Fiatalok és idősek, (legfiatalabb lakónk 20 éves, legidősebb 70) nők és férfiak vegyesen találtak itt befogadó és támogató közösséget. Lakóink nagy része kisgyerek korától él itt, sokukat eltaszította a családja. A többieket szülői szeretet kísér, noha napi gondozásukat ránk bízták. Fogyatékossággal élő lakóink számára szeretnénk igazi családi légkört, biztonságos, szeretetben és elfogadásban gazdag körülményeket biztosítani. Akiknek állapota megengedi, azok számára az intézmény falain kívüli világhoz hasonló életet szervezünk. A reggeli teendők után étkezés, áhítat látogatása, majd kísérettel átsétálnak a 400 méterre levő szövöde-foglalkoztató házba, ahol munkaterápiás foglalkoztatás keretében intézetünk szövőszékein szőnyegek készülnek. Más fogyatékos lakók az udvar körüli munkákban, vagy a konyhán segítenek. Lakóinknak a lehetőségeink keretein belül olyan életvitelt alakítunk ki, amely az intézetünk kapuin kívül élőkéhez a lehető legjobban hasonlít. A munka mellett szórakozást, pihenést egyaránt biztosítunk.

2015 őszétől lépett szolgálatba az az új épület, amely 50 fogyatékos lakónknak biztosít kényelmes, korszerű elhelyezést támogatott lakhatás formájában. A Máriaremetei út 80-ban épült fel az új otthon, amelyben 4 lakócsoportban élnek az ellátottak. Mindegyik lakócsoport úgy működik, mint egy nagy család. A 12-13 főből álló közösségek maguk szervezik életüket. A hétköznapokon foglalkoztatásokat szervezünk, a hét vége a pihenésé és a családi kapcsolatok ápolásának időszaka.
Az elhelyezés egy ágyas, fürdőszobás lakrészekben történik, de mindegyik lakócsoportban van 2 ágyas elhelyezési lehetőség is. A lakócsoportok mindegyikéhez hatalmas, 60 négyzetméteres nappali és egy jól felszerelt konyha is tartozik, ahol a lakók felügyelet mellett kedvük szerint főzhetnek is, de nem szükséges, mert az intézmény központi konyhája minden étkezést kiszállít.

A szakképzett személyzet biztosítja a megfelelő gondozást, ellátást a beköltözés pillanatától az élet végéig. A lakók önállóságának erősítésére törekednek a pedagógus kollégák, a foglalkoztató szakemberek, a mozgásterapeuta, a lelkigondozó.


  • Idősek otthona

  • Fogyatékos személyek otthona

  • Támogatott lakhatás fogyatékos személyek részére

  • Fejlesztő foglalkoztatás


Kapcsolat

Cím: 1029 Budapest, Báthori László utca 8.

Telefon: +36 1 391 8005

Email: info@sarepta.hu


Amennyiben bármely szolgáltatásunkat igénybe kívánja venni, kérjük írjon az otthonvezeto@sarepta.hu címre. Válaszlevelünkben küldjük a "Kérelem" és ahhoz szükséges nyomtatványokat, valamint minden szükséges információt.

Idősek elhelyezése

Szeretetotthonunk nagy tapasztalattal rendelkezik az idős emberek ellátásában. Szakképzett munkatársaink, szép környezet, gondos ellátás és szükség esetén ápolás biztosítja, hogy lakóink jól érezzék magukat nálunk. Szeretnénk jó barátként, segítőként az idős ember mellett állni, elkísérni útjukon, végig biztosítva egy megértő társ jelenlétét. Üdvözlünk minden meglévő családi kötődést, rugalmas látogatási idővel támogatjuk a külső világgal való kapcsolatot.


Intézményünk négy épületben biztosít ellátást 100 idős embernek. Főépületünkben, az Ördögárok utca 9-ben 45 hely, a Modori utca 6. szám alatt 20 hely, az idős lelkészek otthonában 22 hely és a Fébé épületében 16 hely áll rendelkezésre.

Amit kínálunk

- Budapest egyik legszebb részén, a Hűvösvölgyben békés, jó levegőjű környezetben való elhelyezést. Házaink parkosított kertekben állnak.
- Remek közlekedési feltételeket: a hűvösvölgyi úti villamos és busz végállomás 200 méterre van otthonunktól, 20 perc alatt elérhető a Széll Kálmán téri metró.
- Keresztyén hitünkből adódóan elkötelezett, szerető és megértő gondozókat: a nap 24 órájában szakképzett személyzet általi gondoskodást.
- Rendszeres, mindennapos orvosi felügyeletet.
- Saját konyhánkban főzött házias ízeket, szükség szerint 6-féle diétát.
- Döntően egy ágyas, előszobás, fürdőszobás lakrészeket (házaspároknak, testvéreknek, egyedülléttől félőknek kétágyas lakrészt is).
- Megszokott környezetet, hiszen saját bútoraival rendezkedhet be.
- Csoportos és egyéni foglalkozásokat, mozgásterapeuta, foglalkoztató pedagógus, szabadidő szervező segítségével.
- Igény szerint külső programokat, kirándulást, színházlátogatást stb.
- Egyházi intézményként önkéntes alapon látogatható reggeli áhítatokat, hét közben bibliaórákat, vasárnap istentiszteletet.

Anyagiakról:

Lakóink havi személyi térítési díjat fizetnek.


Ezért az összegért házirendünk szerint teljes ellátást biztosítunk. Intézményünk költségvetésének fontos részét képezik az önkéntes adományok, melyeket hálásan fogadunk.